Erdélyi erődtemplomok – egy európai kulturális örökség

Erődtemplomokat Erdélyben a XII. századtól kezdve építettek, néhányat a székelyek, de többségüket német telepesek, akiket erdélyi szászoknak nevezünk. Őket II. Géza magyar király hívta be az országba, hogy megműveljék és megvédjék a földet.

Falvaikat védelmi rendszerekkel fokozatosan kiépített templomaikkal biztosították a nagyszámú idegen betörés ellen: az így létrejött erődtemplomok évszázadokon keresztül nyújtottak oltalmat a faluközösségeknek. Bár ezek az építmények eredeti rendeltetésüket egyre inkább elveszítették, a falvak büszkeségének szemmel látható jeleiként és az identitás meghatározóiként nagy jelentőségük maradt. Miután az elmúlt évszázadban a legtöbb erdélyi szász kivándorolt Romániából, ezeknek az erődtemplomoknak a megőrzése ma jelentős kihívást jelent.

 

ALAPÍTVÁNY

Az alapítványról

Az alapítvány csapata

Az Erődtemplomok Alapítvány, melynek központja Nagyszeben szívében van, az erdélyi szász erődtemplomok megőrzéséért és gondozásáért száll síkra. A romániai evangélikus egyház mint szakintézményt 2015-ben alapította kulturális örökségének megőrzése céljából.

Védnökségét közösen vállalta a román államelnök, Klaus Werner Johannis és a német szövetségi elnök, Frank-Walter Steinmeier, ami azt mutatja, hogy Romániának és Németországnak együttes érdeke az erdélyi szász kulturális örökség megőrzése, amely mára egyszersmind európai kulturális örökséggé vált. olvass tovább

ÉPÍTÉSZET

 Isometrie Petersberg von H. Fabini
Petersberg izometrikus, Hermann Fabini

Építészetük és területi jelentőségük

Az erődtemplom középpontjában egy templom áll, mely maga is megerősíthető, és amelyet egy vagy több kör alakú fallal, védőtoronnyal és raktárhelyiséggel vettek körül. Az erődöt rendszerint a falu központjába helyezték, így a látkép meghatározójává és a térség jelképévé vált.

Az erődtemplom-vidék, amelyet több mint 160 erdélyi szász és mintegy 30 székely templom tesz ki, nagy sűrűségével és ritka építészeti sokszínűségével tűnik ki, és egyedülálló bizonyítékát jelenti a középkori erődépítészetnek. Hét példaszerű erődtemplom és az őket körülvevő történelmi falvak az UNESCO világörökségének részét képezik.

További információkért látogasson el honlapunkra www.kirchenburgen.org

A MI MUNKÁNK

Tevékenységünk

Jelenleg az erődtemplomok több mint felét különböző, de jelentős mértékben pusztulás fenyegeti. Hogy ezt megelőzze, az Erődtemplomok Alapítvány számos területen fejti ki tevékenységét, például építészeti és műemlékkarbantartási munkálatokkal hozza rendbe az épületeket.

Mivel hosszútávú fenntartásuk csak úgy lehetséges és ésszerű, ha használják is őket, az alapítvány elképzeléseket dolgoz ki más típusú felhasználásukra, és modellprojekteket valósít meg. További tevékenységi területei a szakmai turizmus, az oktatás és a közönségkapcsolatok: ezek mindegyikénél fontos szerepet játszik a térségi és a külföldi partnerekkel való szoros együttműködés.

TÁMOGASS

Támogatás

A számos kihívás miatt az erődtemplom-vidék megőrzése hatalmas feladatot jelent, munkánk ezért csak sok támogatással lehet sikeres. Ha támogatni szeretné az Erődtemplomok Alapítvány működését, számos lehetősége van: adományával segíthet meghatározott projekteket, vagy segítséget nyújthat tőkeállományunk gyarapításához.

Egyetemeknek, főiskoláknak és szakmai szövetségeknek kínálunk személyre szabott tanulmányi kirándulásokat az erődtemplom-vidéken, szakmai előadásokat tartunk, nagy érdeklődéssel vagyunk a közös projektek iránt. Tiszteletbeli támogatókra számos célunkhoz van szükségünk. Ha konkrét ötletei vagy javaslatai lennének, hogyan segíthetné munkánkat helyben, Erdélyben, vagy a távolból, örömmel várjuk levelét alapítványunk irodájába.